2010. szeptember 10-én, 16 órakor ünnepélyesen megnyitjuk és átadjuk a Sportjátszóteret a Piactéren. Polgármesteri köszöntő is lesz, meg zene és büfé is, de a legfontosabbak a pályák, melyek között néhány egészen különleges is akad.
TOVÁBB
N. Tóth Ágnes művészettörténész kiváló ismertetőt tartott augusztus 20-án a Templomkertben R.Törley Mária gyönyörű szobráról, mely városunk ékessége egyben. Az alábbiakban - sokak kívánságára - leközöljük a beszédet.
TOVÁBB
Az elmúlt hetekben az érdeklődés középpontjába került a város római katolikus plébániatemploma. Ebből az alkalomból áttekintjük az őseink által egy évszázada emelt és felszentelt épület történetét.
TOVÁBB
Méltó módon ünnepelt a város augusztus 20-án. Az ünnepi szentmisén és az azt követő szoboravatáson, majd a piactéri rendezvényeken is nagy tömegben jelentek meg az érdeklődők.
TOVÁBB
2010 nyarán nincs uborkaszezon Dunaharasztin: több, a város életében meghatározó beruházás munkálatai folynak jelenleg is. Több helyszínen dolgoznak az építők a Fő úton és környékén, megtörtént a Domb utca avatása, készen van a Gyóni Géza és a Wesselényi utca is.
TOVÁBB
Méltó módon emlékezik meg Dunaharaszti városa Szent István királyunkról. A Fő út és környezete felújításának egyik kulcspontja a Szent István Plébániatemplom kertjének felújítása és megnyitása. Augusztus 20-án itt kerül sor államalapító szent királyunk szobrának felavatására.
TOVÁBB
Az előző évek nagy sikere után idén is sok-sok programmal várják azokat, akik érdeklődnek a magyar kultúra és a hagyományok iránt.
TOVÁBB
Két fontos, aktuális témában szeretnénk kérni minden haraszti lakos együttműködését.
TOVÁBB
Városunk egyik sportoló büszkesége, Szmik Attila a hazai rendezésű világversenyen örvendeztette meg a nézőket.
TOVÁBB
A város közlekedésének neuralgikus pontja a vasúti aluljáró, amelyben az elmúlt hónapok esőzései súlyos károkat okoztak, a városban közlekedők nagy bosszúságára. Most végre elérkezett az idő, hogy megoldjuk ezt a problémát is. (Képünk a békebeli időszakban ábrázolja a haraszti vasútállomást, amikor még nem kellett az aszfaltút és az aluljáró miatt bosszankodni).
TOVÁBB